PÓKASZEPETKI Közös Önkormányzati Hivatal
Menü
Ügyfélfogadás

Szociális

GYERMEKVÉDELMI KEDVEZMÉNY Rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény

Rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény

A rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre való jogosultság megállapításának célja annak igazolása, hogy a gyermek szociális helyzete alapján jogosult:

  • a gyermekétkeztetés normatív kedvezményének,

  • természetbeni támogatásnak (augusztus, november hónapban)

  • az ingyenes tankönyvnek az igénybevételére.

A rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre való jogosultság megállapítását a szülő vagy más törvényes képviselő, illetve a nagykorú személy a lakóhelye szerint illetékes települési önkormányzat jegyzőjénél kérheti. A jegyző a támogatásra való jogosultságot 1 év időtartamra állapítja meg.

A települési önkormányzat jegyzője annak a gyermeknek állapítja meg a jogosultságát,

  • akinek családjában az egy főre jutó havi jövedelem összege nem haladja meg a szociális vetítési alap mindenkori legkisebb összegének 245 %-át, ha

  • a gyermeket egyedülálló szülő, illetve más törvényes képviselő gondozza, vagy

  • a gyermek tartósan beteg, illetve súlyosan fogyatékos, vagy

  • a nagykorúvá vált gyermek esetén, ha megfelel az egyéb feltételeknek vagy

  • a fentiekbe nem tartozó esetekben annak a gyermeknek, akinek családjában az egy főre jutó jövedelem nem haladja meg a szociális vetítési alap mindenkori legkisebb összegének 225%-át feltéve, hogy a vagyoni helyzet vizsgálata során az egy főre jutó vagyon értéke nem haladja meg a törvényben meghatározott értéket.

Az egyéb jogosultsági feltételek fennállása esetén nagykorúvá válása után is jogosult a gyermek a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre, ha

  • nappali oktatás munkarendje szerint tanulmányokat folytat és 23. életévét még nem töltötte be, vagy

  • felsőfokú oktatási intézmény nappali tagozatán tanul és a 25. életévét még nem töltötte be, és a nagykorúvá válását megelőző második hónap első napja, valamint a nagykorúvá válását megelőző nap közötti időszakban legalább egy napig rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre volt jogosult.

TERMÉSZETBENI TÁMOGATÁS A települési önkormányzat jegyzője annak a gyermeknek, fiatal felnőttnek, akinek rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre való jogosultsága

  • a tárgyév augusztus 1-jén fennáll, a tárgyév augusztus hónapjára tekintettel,

  • a tárgyév november 1-jén fennáll, a tárgyév november hónapjára tekintettel támogatást nyújt.

PÉNZBELI TÁMOGATÁS A rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosult gyermek után a gyermek családba fogadó gyámjául kirendelt hozzátartozó pénzbeli ellátásra jogosult, ha

  • a gyermek tartására köteles, és

  • nyugellátásban, korhatár előtti ellátásban, szolgálati járandóságban, balettművészeti életjáradékban, átmeneti bányászjáradékban, megváltozott munkaképességű személyek ellátásaiban, időskorúak járadékában vagy olyan ellátásban részesül, amely a nyugdíjszerű rendszeres szociális ellátások emeléséről szóló jogszabály hatálya alá tartozik.

A támogatás havi összege gyermekenként az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 22%-a, mely 6.270,- Ft.

A települési önkormányzat jegyzője annak a családba fogadó gyámként kirendelt hozzátartozónak, akinek pénzbeli ellátásra való jogosultsága

  • a tárgyév augusztus 1-én fennáll, augusztus hónapban 8.400,- Ft, továbbá ha

  • a tárgyév november 1-én fennáll, november hónapban 8.400,- Ft pótlékot állapít meg gyermekenként.

Kapcsolódó jogszabályok

Bővebb tájékoztatás:

https://csalad.hu/tamogatas/rendszeres-gyermekvedelmi-kedvezmeny

Az eljárás kérelemre indul!

Letölthető nyomtatványok:

  • A nyomtatvány elérhető:

  • Papír alapon : a hivatalban.

  • Online : az alábbi oldalról is letöltheti a nyomtatványt

https://view.officeapps.live.com/op/view.aspx?src=https%3A%2F%2Fcdn.kormany.hu%2Fuploads%2Fdocument%2Fc%2Fc0%2Fc0a%2Fc0a383aec5e354b1010ce2aa7475c01f684b416a.doc&wdOrigin=BROWSELINK

Letölthető dokumentumok